Italiano (Italian) Español (Spanish) English Français (French) Português de Portugal (Portuguese) Magyar (Hungarian)

News

 

A szervezők

Humanista Tanulmányok Világközpontja

A Humanista Tanulmányok Világközpontja (HTVK) egy olyan szervezet, melynek célja az egyetemes humanizmus gondolkodásmódjának és látásmódjának tanulmányozása, kutatása és terjesztése, valamint annak alkalmazása a jelenlegi társadalmi és tudományos problémákra.

Támogat minden olyan irányzatot, mely a tudás fejlődését segíti elő, az abszolút és megváltoztathatatlan igazságokként elfogadott előítéletek által felállított korlátokon túlra. Hirdeti a strukturált, dinamikus, összefüggő és kritikus gondolkodást.

A Humanista Tanulmányok Világközpontját 1993 októberében alapították Moszkvában, az Első Humanista Világfórumon. Tevékenységeit az egyetemes humanizmus szellemiségének kereteiben kezdte meg.

2006 áprilisának elején a buenos aires-i HTK ösztönözte a HTVK folytatását. Ugyanebben az évben új Humanista Tanulmányok Központjai (HTK) alakultak Barcelonában, Santiago de Chilében, Madridban, Moszkvában, Párizsban és Rómában.

Ekkor egy folyamatos tevékenység kezdődött meg, mely önálló és egyidejű aktivitásokat is jelentett a különböző városokban és országokban. Eközben a HTVK kialakította saját tanulmányozási és kutatási módszertanát, amit Amerika és Európa különböző városaiban tartott szemináriumok során dolgozott ki.

2008 novemberében a HTVK megtartotta az 1. Nemzetközi Szimpóziumot "Etika a tudásban" címmel a Punta de Vacas-i Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában. A punta de vacas-i szimpóziumot előadások előzték meg a Cuyo Egyetemen, Argentínában, valamint a Santiago-i Egyetemen, Chilében. Ezen az eseményen megalakult a Humanista Tanulmányok Világszövetsége, melyet a korábban említett és alakulóban levő HTK-ok alkottak, és a résztvevők által letett "Etikai esküvel" tettek hivatalossá.

2009 áprilisában az európai HTK-ok megszervezték a "Nemzetközi Szimpózium az Erőszakmentességről" rendezvényt az Attiglianói Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában.

 

Previous page:   Next page: